Tréning


Az együttműködés a szervezeti struktúrákból adódó egyik legnagyobb kihívás. Csapatinkat, vezetőinket próbára teszi a folyamatos változás. Lehetünk néhány vagy több tíz éve vezetők, minden korszaknak megvannak a maga feladatai. Ezért vezetőként újra és újra érdemes megdolgoznunk jelen csapatunkkal működésünk, tanulnunk egymástól, a közös munkáról, a vezetői feladatokról és felelősségről, hogy ezáltal hatékony és eredményes csapattá váljunk.

Ezért az általam vezetett tréningek célja, hogy a résztvevők játékosnak tűnő, ámde komoly feladatokon keresztül megélt reflexiókkal és a témához kapcsolt elmélet összekapcsolásával ráláthassanak jelen működésükre, megerősítsék erőforrásaikat és kialakítsák fejlődési irányaikat. A tréningek fókusza a vállalat vezetői által meghatározott célokhoz igazodva a csapat és tagjainak együttműködésének megerősítésén, kommunikációs és konfliktuskezelési stratégiák alakításán, cél- és eredményorientált szemléletmód megalapozásán, valamint változás és projektmenedzsment szemléletmód építésén van.

Tréningre van szüksége csapatomnak vagy vezető munkatársaimnak többek között,

  • ha az együttműködést szükséges lenne megerősíteni, megalapozni, újra definiálni,
  • ha a vállalat kijelölt céljai mentén szeretném, hogy egy irányba álljunk,
  • ha szükséges megerősíteni a csapatokon belüli hatékony és eredményes kommunikációt,
  • ha szeretném felkészíteni magam vagy csapatom tagjait új vezetői pozíciójuk betöltésére, bővíteni és megerősíteni vezetői eszköztárukat, tudásukat,
  • ha szeretném bővíteni csapatom vezetői ismereteit, elősegíteni a perspektíva váltást,
  • ha a változásban szükségem van egy jól együttműködő és hatékony csapatra,
  • ha szeretném, hogy a csapatom képes legyen a stresszt és konfliktusokat kezelni,
  • ha fontos számomra, hogy a csapatom hatékonyan, időben és eredményesen vigye véghez projektjeinket.

Tréning témáim:
  • leadership programok, vezetői kompetenciák erősítése,
  • kommunikációmenedzsment,
  • konfliktus- és stresszkezelési stratégiák,
  • eredménymenedzsment,
  • projekt- és változásmenedzsment.


Felkeltettem érdeklődését?